Az Fáy András Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium
története a „kezdetektől” 2008-ig
A péceli mezőgazdasági szakoktatás „elindulása” egybekapcsolható a II. Világháború utáni agrárreformmal. Pest megyében ekkor számolták fel a nagybirtokrendszert, 43 ezer földigénylő között 36 ezer kh földet osztottak szét. 1948-ban megalakultak az első termelőszövetkezetek, 1957 és 1962 között végbement a mezőgazdaság szocialista átszervezése. Az új mezőgazdasági üzemeknek szakemberekre volt szüksége, ez hívta életre a péceli,- és a pécelihez hasonló regionális iskolákat.
Az intézmény a Fáy család birtokán jött létre. A Fáy család már 1612 óta a legősibb, legjelentősebb nemesi család Pécelen. Kiterjedt földbirtokkal rendelkeztek Pest, Fejér, Nógrád, és Borsod megyékben. Mezőgazdasággal, - ezen belül szőlőműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoztak – így a mezőgazdasági képzés – már jelentős hagyományokkal rendelkező településen indult meg.
1948-ban a Fáy Család péceli kastélyában, és a mellékgazdasági épületekben a kastélyhoz tartozó 5 kt. holdas parkban mezőgazdasági gépállomást hoztak létre. A cél az volt, hogy segítsék az egyénileg dolgozó parasztok, és az alakulóban lévő szövetkezetek mezőgazdasági munkáit. A gépállomásnak nagy jelentősége volt a falu életében, mert munkahelyet, elérhető helybeli szakmai segítséget jelentett. – 1952-ben a gépállomást megszüntették.
A gépállomás épületeit, eszközállományát, gépparkját felhasználva hozta létre – az akkori Földművelésügyi Minisztérium, - a mezőgazdasági szakmai képzést nyújtó iskolát Pécelen.
1945 előtt a mai tanfolyamos képzés volt uralkodó. A szakképesítő tanfolyamok állandóságuk miatt önálló épületekkel, székhellyel rendelkeztek, de az iskolarendszerbe nem voltak besorolhatók. A termelőszövetkezetek létrehozásával függ össze a mezőgazdasági szakoktatásnak egy olyan változása, „amelyről az utóbbi 40 évben nem volt szabad beszélni. A mezőgazdasági szakképzés kialakulása a termőfölddel volt kapcsolatos, minden szakképző intézmény kisebb-nagyobb termőföld bázison épült ki. A tangazdaságokban az iskolák jól működő termelést alakítottak ki, s ahhoz hasonló regionális, vagy országos feladatokat is elláttak, mint amilyet később az állami gazdaságok, vagy a mezőgazdasági termelési rendszerek. A termelőszövetkezetek megszervezésével a tangazdaságokat is megszűntették, és területüket állami gazdaságokhoz vagy TSZ-ekhez csatolták. A TSZ-ek feladatai között a gyakorlati oktatás is megjelent.
A tangazdaságok elvétele a mezőgazdasági szakképzést súlyosan érintette. Az addig gazdag szakképző intézmények szegényekké lettek, minden tevékenységükhöz állami támogatásra szorultak. – Ezt az intézkedést a mezőgazdasági szakoktatási intézmények a mai napig nem heverték ki. Ennek napjainkban az a következménye, hogy a mezőgazdasági szakoktatási intézmények termőföld iránti igénnyel lépnek fel.
Először traktorosokat képeztek Pécelen - (nőket is!) 2X3 hónapos turnusokban, majd féléves időtartammal elektrolakatosokat oktattak. Mindkét képzési forma tanfolyam jellegű volt, a gödöllői Agrártudományi Egyetem oktatói, technikusai tartották az oktatást. Ezeken a tanfolyamokon kb. 60-80 fővel két osztály működött. A képzés során traktor, autó – és kombájn villamosságot, illetve szerelést tanultak a részt vevő hallgatók.
A mezőgazdasági, - gépészeti jellegű oktatás 1955-ig tartott, majd ez a képzés Piliscsabán folytatódott –itt oktatják még a mai napig is.
1955-től különböző tanfolyamok követték egymást – TSZ-könyvelő, méhész, vetőmagtermelő, stb. – négy héttől három hónapos időtartammal. Ezek a tanfolyamok az akkori szakmai követelményeknek megfelelő képzést biztosítottak.
A tulajdonképpeni mezőgazdasági szakiskolai oktatás 1956-ban indult el. Ekkor mezőgazdasági technikumban, gimnáziumban végzett, érettségizett tanulókat vettek fel, országos beiskolázással. Az intézmény fő profilja a szakosító-szakmai képzés volt: baromfitelepek, keltető állomások részére képeztek vezetőket.
Az elméleti képzést szakoktatók, agrármérnökök tartották. Az oktatás a kastély épületében folyt, amely a tanulók lakhelyéül is szolgált.
„A gyakorlati oktatás elsősorban Gödöllőn, a Kisállattenyésztési Kutató Intézet telepén történt és az agrártudományi Egyetem Tangazdaságaiban, valamint minden évben ősszel és tavasszal két hetes összefüggő gyakorlat formájában az ország más – nagyüzemi telepein: pl. Soproni ÁG., Mezőfalvi ÁG. Baromfitelepein, és a Bakonypölöskén kihelyezett osztályában. Ez az egy éves baromfitenyésztő szakosító iskola 1963 júniusáig működött. Elmondható, hogy a szakmában sok jó szakembert adott a magyar mezőgazdaságnak.”
Az alsóbb fokú oktatásban a korábbi típusok helyét átvette a szakközépiskola és a szakmunkásképző iskola (intézet). Az új intézménytípusok fenntartása azonban nem volt egységes, egyes szakközépiskolák az FM, mások az Oktatási Minisztérium, majd később a megyei tanácsok fenntartásában működtek. Ezekben az iskolákban – szakoktatási intézményekben – továbbra is jelentős mértékű tanfolyamos szakmai oktatás folyt.
A szakmunkásképző iskolák megjelenése a mezőgazdasági szakoktatásban lehetővé tette, hogy a mezőgazdasági technológia – állattenyésztő, növénytermesztő, kertész, stb. – szakmásodjék. A képzésben részt vevők száma folyamatosan növekedett.
1960-tól az érettségizett (felnőtt) tanulók oktatása mellett elkezdődött a szakmunkásképzés is, eleinte országos, később Pest megyei beiskolázással. Az elméleti képzés Pécelen történt, a gyakorlati oktatás pedig különböző kihelyezett gyakorlati helyeken. (Gödöllőn, a Vecsési Állami Gazdaságban, az Országos Mezőgazdasági Kiállításokon stb.)
A szakmunkásképzés követelményei már maguk után vonták a közismereti tantárgyak oktatását – így a közismereti tanárok megjelenését is.
Technikumtól a szakközépiskoláig
A ’60-as években az „elit-középiskola”, a gimnázium, és az őt fenntartó kulturális kormányzat, és a gyengülő szakképzési lobbyk között heves csata indult meg a technikumi rendszer körül. Az ’50-es évek végén oktatáspolitikai célkitűzés volt a középfokú technikusképzés felszámolása. 1961-ben fogalmazták meg, hogy a technikusképzést „magasabb színvonalra emelve” kell létrehozni a felsőfokú technikumot.
„A középfokú technikum szakközépiskolává alakul át, ahol a szakmunkásképzést kell megvalósítani, ennek a képzésnek is emelve a színvonalát.” (68)
Az FM megkezdte felsőfokú technikumok szervezését. A technikumot a középfokú technikumok tanáraival alakították ki, remélve, hogy majd felnőnek a felsőfokú oktatás színvonaláig.
A ’60-as években a mezőgazdaság kollektivizálásának befejezése után az FM megerősödött, az MSZMP KB-ban kulcsszerepet kaptak egyes mezőgazdasági vezetők. A TSZ-ek egyre több szakember alkalmazásával kezdték jól kihasználni a nagyüzemi mezőgazdaság előnyeit, növekedett a termelés, a ’60-as évek végén nagyarányú iskolaépítési program valósult meg. A nagyüzemi mezőgazdasági termelés keretéből új egyetemi épületek, főiskolák, középiskolák épültek. A demográfiai hullám következtében nőtt a tanulólétszám, a szakképzésben viszont a szakmai célok teljesülése gyengült, a létszámok növekedésével a műveltség színvonala csökkent.
1963-1968-ig az intézmény Felsőfokú Baromfitenyésztő Technikumként működött. Érettségizett tanulókat vettek fel, országos „benépesítéssel”, 70-80 hallgatóval két évfolyamon. A szakmai képzés az országban a legmagasabb szintűek közé tartozott. A baromfitenyésztés jelentősége ekkor országosan is megnőtt – ekkor törtek be az angol, amerikai, holland nagyüzemi technológiák Magyarországra, és olyan óriási gazdaságok alakultak ki, mint Bábolna, Tata és Bóly.
A hallgatókat gyakorlatra az ország legjobb baromfitenyésztési üzemeibe osztották szét, ahol különböző fajok oktatására specializált nagyüzemek biztosítottak lehetőséget. Felsőoktatás keretén belül levelező tagozat is beindult három éves időtartammal, osztályonként 30-40 hallgatóval. A végzett baromfitenyésztők szaktechnikusi oklevelet kaptak.
1968-tól a felsőfokú technikumokat átszervezték, a péceli iskola már csak szakmunkásképzéssel foglalkozott, - az eddigi vasadi székhellyel működő mezőgazdasági iskola tette át ide a székhelyét.
Új szakmák oktatása kezdődött: kertész, -zöldség, gyümölcs, és szőlőtermesztő szakmunkásokat oktattak. Gyakorlatra a tanulók a dánszentmiklósi Micsurin Mgtsz-be, a dánszentmiklósi ÁG.-ba, a Budapest XVII. kerületében lévő Összefogás Mgtsz-be, a soroksári ÁG.-ba, és a tápiószentmártoni Kossuth Mgtsz-be jártak.
Megkezdődött a szarvasmarha, ill. az általános állattenyésztő szakma oktatása is, a tanulók a péceli Zöldmező Mgtsz.ben, és a dánszentmiklósi ÁG.-ban kaptak gyakorlati oktatást.
A tanulók a péceli TSZ kivételével a fenti gazdaságok diákszállásain kaptak elhelyezést.
Ugyancsak 1968-ban megépült az egyemeletes, 4 tantermes, korszerű tanügyi épület. A korábban tancélokra használt Fáy kastély pedig koedukált diákotthonná alakult át.
Az 1970-es évek elejére már világossá vált, hogy a felsőoktatás rendszerébe épített felsőfokú technikum nem alkalmas a nagyüzemek középszintű szakembereinek a képzésére. Minden felsőfokú technikum azt a célt tűzte ki maga elé, hogy főiskolává váljon. A főiskolák viszont az egyetemek számára jelentettek konkurenciát, és ezen kívül nem is volt szükség ilyen nagy számban főiskolai végzettségű szakemberekre, új nevükön üzemmérnökökre, mint amilyen hallgatói létszámmal működtek a felsőfokú technikumok. –
A mezőgazdasági technikumok többsége elvérzett, csupán 1-1 vált önálló főiskolává, vagy főiskolaként valamely egyetem részévé. A felsőfokú technikumok többsége visszaalakult középfokú oktatási intézménnyé.
Az agrár –felsőoktatást végző egyetemek egyre jobban megerősödtek, a karok oktatóinak szakmai színvonala emelkedett, a „szakmai és politikai vezetés összekovácsolódásával az egyetemek politikai elismertsége és tekintélye is megnőtt.” (69)
A középfokú technikumok megszűnésével az üzemek által folyamatosan igényelt technikusok képzésére semmilyen lehetőség nem volt, így alakultak ki a szakközépiskolai végzettségre épülő technikusminősítők.
Az új technikusminősítés alapkoncepciója az volt, hogy a szakközépiskolát végzett szakember legalább kétéves üzemi gyakorlat után válik alkalmassá arra, hogy technikussá váljon.
„A technikusminősítők szakmai színvonala fokozatosan csökkenet, a ’80-as években egyes szakokon már a szakmunkás színvonalat sem érte el.”(70)
1971-ben Halásztelken felépült a kertészeti szakmunkásképző iskola, így a kertészeti szakmákat átcsoportosították / áthelyezték oda, Pécelen csak az állattenyésztő szakmák oktatása folytatódott. A péceli iskola „Állattenyésztési Szakmunkásképző Intézet”-té alakult.
Az iskola a 70-es években az alábbi szakmákat oktatta: szarvasmarha-tenyésztő, baromfitenyésztő, laboratóriumi kisállattenyésztő, kisállattenyésztő. „A szarvasmarha-tenyésztő szakma gyakorlati oktatása a Budapest XVII. ker. Összefogás TSZ, a Monori ÁG. dánszentmiklósi és gombai tehenészeti telepein történt. Mindhárom helyen a tanulók a gazdaságok által biztosított diákszálláson kaptak elhelyezést. A kisállattenyésztő szakmában a baromfitenyésztők gyakorlati oktatását a specializálódás miatt több telephelyen oldották meg. Kisállattenyésztési Kutatóintézet – tyúk, és nyúltelep, Agrártudományi Egyetem – Babatpuszta, víziszárnyastelep, a gombai Fáy András Mgtsz. Iparszerű tojástermelő és jércenevelő üzem, tápiószentnártoni Kossuth Mgtsz. Nevelőháza, ahol az oktatás érdekében különféle fajú baromfiak nevelése történt.”
1972-ben született meg az MSZMP KB határozata „Az állami oktatás helyzetéről és fejlesztésének feladatairól.” – A határozat alapján a szakminisztériumok 1973-ban és 74-ben átadták a fenntartásukban működő szakoktatási intézményeket a megyei és városi tanácsoknak. Megszűnt a MÉM iskolafenntartói hatásköre, csupán az egyetemek és főiskolák maradtak fenntartásában. – A szakmunkásképző iskolák megmaradtak, több szakközépiskolát valamely egyetem gyakorlóiskolájává minősítettek át. – A MÉM középfokú iskolafenntartói hatáskörének megszűnésével az irányítás a tantervek és tankönyvek kiadására, szakfelügyelet működtetésére, vizsgakövetelmények kijelölésére, szakmai versenyek megszervezésére és szakmai továbbképzésre szűkült.
1972-ben az iskola területén felépült az állatház (fajtabemutató-jelleggel), és egy 3 egységből álló bemutatóhely. (Ebben tejlabor, csibenevelő, 1000 tojótyúk befogadására alkalmas ketreces tojóház volt.)
Az állatház megépülése azért volt nagy jelentőségű, mert a diákok a szakmai gyakorlatok jelentős részét itt tölthették – nem kellett más gyakorlati helyre utazniuk.
Korszerű berendezésekkel felszerelt gyakorlóhelyen, szaktanárok irányításával folyt a szakmai képzés.
Az iskolarendszerű nappali oktatás mellett, az intézmény szakoktatói folyamatosan foglalkoztak felnőttképzéssel is. TSZ-ekben, gazdaságokban tartottak betanított munkás tanfolyamokat, szakmunkásvizsgára készítettek fel, és vizsgáztattak dolgozókat.
A ’70-es évek végére egyre nagyobb feszültséget okozott az a tény, hogy a szakközépiskolát végzetteknek nem volt meg az elhelyezkedéshez megfelelő képesítésük. A ’60-as évektől kezdve az oktatáspolitika kiemelt célkitűzése volt, hogy csökkentse az oktatott szakmák számát. Az oktatáspolitika irányítóinak az volt a célja, hogy a tanulók középiskolás éveik alatt minél több általános műveltséget szerezzenek, a szakmai képzés életkoruk egy későbbi szakaszára tolódjon. – Sajnos a cél elérése érdekében nem az iskolai órák száma, vagy a tanulmányi munka színvonala növekedett, hanem a követelmények színvonala csökkent. – Az üzemekből egyre több olyan vélemény érkezett, hogy az oda érkező, szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkező fiatalok – alkalmatlanok a szalmai feladatok ellátására.
A ’80-as években a közoktatásba épített szakképzési rendszer „csődjelenségei sorra napvilágra kerültek, hogy például az általános iskolából kikerülő tanulók sem írni, sem olvasni nem tudnak. – A 3 éves szakmunkásképzésbe belépő fiatalok főleg ezek közül a tanulók közül kerültek ki.
Nekik először általános iskolai hiányosságaikat kellett pótolni ahhoz, hogy valamiféle szakmai tudást el tudjanak sajátítani. Az oktatáspolitika nem vett tudomást erről a jelenségről.
Az 1980-as évek elején a gyakorlati oktatás a következő tanüzemekben történt: Monori ÁG. Gombai kerülete, Rákosmezeje Mgtsz, Rákosvölgye Mgtsz, Alagi ÁG., kisállattenyésztési Kutató Intézet- Gödöllő, LATI Közös Vállalat, a tanulók szerződtető üzemeiben pl. Vörös Október Mgtsz. Ócsa, Zöldmező Mgtsz. Vácszentlászló, Magyar-Szovjet B. Mgtsz. Cegléd, Petőfi Mgtsz. Dunavarsány.
1985-ben indult el az iskolában a lótenyésztő-szakmunkásképzés.
1988-ban az intézmény elindította a szakközépiskolai képzést – általános állattenyésztő szakon.
(A tanulók a 4 képzési év ideje alatt érettségi vizsgát, és korszerű ismereteket adó szakmunkás-bizonyítványt is szerezhettek. – Ennek a képzésnek a bevezetése maga után vonta az iskolai képzés minőségének megváltozását, az intézmény egy magasabb képzést adó oktatási intézmény lett. – A tantestület összetétele is megváltozott: a közismereti, és a szakmai tárgyakat oktató tanárok százalékos aránya: 50-50 % lett.
Az 1988-as év más szempontból is döntő jelentőségű volt az iskola életében, a tanügyi épületet emeletráépítéssel bővítették: 5 osztályteremmel, 2 szertárral, 1 stúdióval, kiszolgálóhelyiségekkel bővült az iskola.
A ’80-as évek elején a MÉM –hez tartozó 6 egyetem és 3 önálló főiskola egyre nagyobb önállósággal működött. Az intézményekben folyó tudományos munka, a nagyüzemi megbízásokból származó fejlesztési kutatások száma, az oktatószemélyzet létszámának növekedése, az állandósult nagy számú diáklétszám – ezeket az intézményeket a magyar felsőoktatás elismert intézményeivé tette. Az agrár-felsőoktatás tanulmányi anyaga és szakosítása a nagyüzemi, szocialista típusú mezőgazdaságra épült.
Az 1985-ös Oktatási Törvény növelte az oktatás és a pedagógusok önállóságát, lehetőséget teremtett új képzési megoldásokra is, azonban nem kezelte az oktatás súlyos problémáit. A törvény által biztosított lehetőségek következménye volt, hogy a szakközépiskolák 4 éves tanulmányi idejét 5 évre emelve megindult a középiskolai technikusképzés.
A ’80-as évek végén nagy létszámú korosztályok érték el a középfokú iskolákat. Ezt a demográfiai hullámhegyet a szakközépiskolák a 3 éves szakmunkásképzés útján kívánták levezetni. Erősen megnőtt ezekben az években a két iskolatípus tanulóinak a száma, az üzemek viszont nem tudták foglalkoztatni a két iskolatípusból kikerülő nagy tanulólétszámú fiatal szakembereket.
A ’80-as évek második felében erőteljes növekedés mutatkozott az iskolarendszeren kívüli, főleg a tanfolyami képzésben. Ez a tanfolyami képzés rugalmasan reagált a gazdasági helyzetnek megfelelő piaci igényekre, míg a szakközépiskola, vagy a szakmunkásképzés csak több év után volt képes az igényeket követni.
A 1990-es évek elejére a túlnövekedett szakközépiskolai oktatás és a 3 éves szakmunkásképzés veszélyes helyzetbe jutott. A szakközépiskolákról bebizonyosodott, hogy a kettős feladatot: a középiskolai műveltségi szint elérését, és a szakmai felkészültség megszerzését egyszerre nem tudja ellátni. Ráadásul ennek az iskolatípusnak a költségei egy gimnáziumi oktatásénak a többszöröse. A szakközépiskola „tömegiskola lett”, viszont a végzettek töredéke helyezkedett el csupán tanult szakmájában.
A hazánkban végbement gazdasági változások, a TSZ-ek megszűnése, a magánosítások (privatizáció) a végzők szakmai elhelyezkedésének esélyeit – a korábbiakhoz képest jelentősen csökkentette. Az állami, központosított nagyüzemi gazdaság összeomlása a szakközépiskolások legfőbb munkahelyi lehetőségét szüntette meg.
1992-ben indult el az érettségi vizsgát is adó közgazdasági képzés. A közgazdasági képzés mellett beindult a mezőgazdasági szakközépiskolások számára az ötéves technikusképzés is.
A szakmunkások szakközépiskolája elnevezésű képzés is elkezdődött, melynek végén a tanulók érettségi vizsgát szerezhettek.
1992-ben az iskola dinamikusan fejlődött. Felépült az intézmény területén a két üvegházzal, osztályteremmel, öltözővel, stb,. felszerelt kertészeti egység.
A parkban felállítottak egy szaktanteremnek használható faházat.
Sikeres pályázatok eredményeképp az iskola eszközállománya jelentősen bővült: traktorokat, mezőgazdasági gépeket sikerült beszerezni.
Az iskola a Fáy család iránti tisztelete jeléül 1993-ban vette fel Fáy András nevét.
A Fáy András Szakközépiskola története 1992-től napjainkig
Az iskola fő profilja továbbra is a mezőgazdasági oktatás maradt. A rendszerváltással azonban az iskola gyakorlati háttere jelentős mértékben megváltozott. – Az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek nagy része megszűnt, vagy átalakult. A megoldást az önálló gyakorlati háttér biztosítása jelentette.
Az 1990-es években az „életrevalóbb iskolák”, köztük a Fáy András Szakközépiskola is, a Szakképzési Alap Központi és Decentralizált pályázatai segítségével maguk teremtették meg a gyakorlati oktatás feltételeit.
Az intézmény a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztériumtól kapott egy 100 hektáros földterületet a Monori Állami Gazdaság területéből, Pécel és Isaszeg határában, azzal a feltétellel, hogy amíg az iskola mezőgazdasági oktatást folytat, használhatja a területet. Itt alakította ki hosszú évek alatt az iskola önálló farmgazdaságát. Ez mezőgazdasági szempontból is értékes terület, 40 hektár a szántó. A tangazdaság területén található a gyakorlaton lévő tanulók számára egy mini-kollégium, itt vannak elhelyezve az iskola lóállománya, birkái.
A szántóföldeken az intézmény maga termeli meg az állatok takarmányozásához szükséges takarmányféleségeket. A tangazdaság területén található egy 1500 gyümölcsfából kialakított minta- gyümölcsös is.
A tangazdaság alapját képező földterület birtokba vétele után fejlesztések sora következett. Pályázatok útján fejlesztették ki az iskola gépparkját, bálázó gépet, ekét, vetőgépet, kukorica-vetőgépet, búza-vetőgépet sikerült így vásárolni.
1995-ben az iskola szakképzési alapból vásárolta meg a Pécel-Isaszeg határában található földterületet, a Kishársast. Itt alakított ki egy mini kollégiumot a gyakorlaton lévő tanulók számára, valamint egy lóistállót, birka hodályt, majd 2007-ben szintén a szakképzési alapból egy fedett lovarda került átadásra.
1998-ban alakították ki – szintén pályázati pénzből a minta-gyümölcsöst ugyanakkor a kertészet területének bővítésére 400 négyszögöl területet vásároltak a szakképzési hozzájárulás segítségével.
2000-ben a Biatorbágyi Mezőgazdasági Iskola megszűnésekor több mezőgazdasági gép: traktor, kis teherautó, furgon, egyéb eszközök kerültek az intézmény tulajdonába.
2003-2004-ben az iskola kutat fúratott a Kishársasban az ivóvíz- ellátás megoldására. (Korábban a telek szomszédtól kapta a tanüzem a vizet.)
2004-ben kis faházat vásárolt az intézmény, amelyet az iskola területén állított fel a kertészetben nevelt növények eladására.
2007-ben megépült a fedett lovarda a Kishársasban, szintén a szakképzési hozzájárulásokból, a beruházás értéke 20 millió forint volt.- Közben az iskolában is jelentős fejlesztések történtek: fűtéskorszerűsítés, informatikai géppark kialakítása, stb. Ezekhez a fejlesztésekhez az iskola a szakképzési hozzájárulásokat, illetve pályázati pénzösszegeket használt fel.
A fejlesztési elképzelések közt szerepel, hogy az iskola területén lévő állatházat is kitelepíti a tangazdaság területére.
Az iskolák története magán viseli a kor kultúrpolitikai,- társadalmi, gazdasági változásait – egyszóval a történelem lenyomatát.
A Fáy András Szakközépiskola története tulajdonképpen a magyarországi mezőgazdasági szakoktatás történetét tükrözi. Az iskola meg tudott újulni, meg tudott felelni az új-és újabb kihívásoknak.
Az iskolatörténet Nagy-Baranyi Katalin 2008-ban megírt szakdolgozatának egy része, amelynek címe
A magyarországi mezőgazdasági oktatás története a Fáy András Szakközépiskola történetének tükrében.