Gazda - Kódja: 0003
Mezőgazdaság és erdészet ágazat 3 éves képzése, amely szakképzettség megszerzésével zárul. Választható szakmairányok: Lovász
A gazda általános mezőgazdasági szakismerettel, a mezőgazdasági munkák végzéséhez szükséges elméleti, fizikai és gyakorlati felkészültséggel, vállalkozói tevékenységhez szükséges alapismeretekkel is rendelkező mezőgazdasági szakember, aki a mezőgazdasági termelési munkákat gazdaságos, környezetkímélő technológiákkal képes elvégezni.
Amiért érdemes bennünket választani:
1. A tehetséges tanulók fejlődésének támogatása mellett a hátrányokkal küzdőket is segítjük a felzárkóztatásban. Ezen célok megvalósulását szolgálják képzett tanáraink, szakköreink.
2. Az Erasmus + mobilitási projektre intézményünk évek óta sikeresen pályázik. A program keretében évente 20-40 tanulónk külföldi gyakorlaton vesz részt.
3. Iskolánk kiterjedt, közel 20 éves külföldi partnerkapcsolattal rendelkezik. Diákjaink szakmai és idegen nyelvi kompetenciájának fejlődéséhez az évenként szervezett külföldi tanulmányutakkal járulunk hozzá. Tanulóink az országos versenyeken minden évben eredményesen szerepelnek. Büszkék vagyunk, hogy végzett tanulóink közül sokan több éve sikeresen pályáznak meg külföldi munkahelyeket.
4. Iskolánkhoz tartozó kollégiumunkban, a Fáy család volt péceli birtokán, amely három hektáros gyönyörű parkban fekszik, 70 fő részére tudunk elhelyezést biztosítani. A BKV 169E járatának (amely érinti a péceli vasútállomást) közvetlenül az iskolánk előtt van a megállója, így intézményünk tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető.
Felvételi tájékoztató letöltése